Itt egy teremtésvédelmi témájú lelkinap programját osztjuk meg, amelyet Szabó Ágoston és Nacsa Gellért készítettek tanári segédanyagként kisebb létszámú lelkinapokhoz. A leírást itt is úgy állítottuk össze, hogy a csoportvezetők számára kiosztható legyen.
A nap célja, hogy a gyakorlatok segítségével személyes kapcsolatba tudjunk kerülni a természettel, a teremtett világgal mint névadó és névvel rendelkező teremtmények.
Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. | Ter 2, 19–20
| Javasolt korosztály: |
|
| Javasolt létszám |
|
| Időkeret: |
|
| Helyszín: |
|
Rendezzük be a helyszínt. Ha osztályteremben tartjuk az alkalmat, érdemes a padokat a teremben körben, a fal mentén elhelyezni, hogy később az alkotási folyamat során tudjuk őket használni.
Minden alkalommal, mikor több ember találkozik egy csoportban, még abban az esetben is, ha évek óta minden nap találkoznak, kialakul egy csoportlégkör a jelenlévők hangulatától, érzelmi és fizikai állapotától függően. Az eredményes közös munka érdekében szükséges a résztvevők aktivitási szintjét és állapotát egymás felé közelíteni, egymásra hangolni. A jelenbe való megérkezést és egymásra hangolódást pár feladattal könnyen segíthetjük.
Mindannyian máshonnan, más módon, más érzésekkel érkezünk. Azáltal, hogy ezt röviden megosztjuk egymással, a csoport részévé válunk a jelenben. A bejelentkezésnek számos módja lehet, feltehetünk egy vagy akár több egyszerű kérdést, de használhatunk különböző segítő eszközöket, képeket az állapotunk kifejezésére. Fontos, hogy mindenki megszólaljon, azok is, akik amúgy nem szoktak. A továbbiakban három módszer található, amelyek közül lehet választani.
1. Pár segítő kérdés alapján mindenki mondja el hogy van, hogyan érkezett, mit vár a naptól:
Segítség lehet, ha visztek magatokkal egy labdát vagy babzsákot, amit körbe adtok, így egyértelmű, hogy, ki beszél és kire figyel mindenki.
„A nap során sok mindennel fogunk foglalkozni, de mielőtt belevágnánk, nagyon kíváncsi vagyok arra, ki hogyan érkezett. Van nálam egy labda (babzsák), amit körbe fogunk adni. Az a kérésem, hogy csak az beszéljen, akinél a labda (babzsák) van. Mindenkinél ugyanaz lesz a kérdés:
2. Vagy használhattok Dixit kártyákat vagy más képeket is:
Amennyiben lehetőségetek van Dixit kártyák használatára, terítsétek szét a kártyákat a földön vagy asztalon a kör közepén. Ha nem áll rendelkezésünkre Dixit kártya, természetesen más képekkel is megoldható ez, akár újságból kivágott képek, képeslapok is megteszik.
„A nap során sok mindennel fogunk foglalkozni, de mielőtt belevágnánk, nagyon kíváncsi vagyok arra, ki hogyan érkezett. Itt sokféle képet, kártyát láthattok, most mindenki válasszon egyet, ami valamiért megfogja és kifejezi a hangulatát, majd osszuk meg egymással, hogy miért ezt a képet választottuk.”
3. Vagy kezdhetitek megosztással kis körben (nagyobb és gyakorlottabb csoport esetén szerencsésebb lehet):
„Alkossunk 3-4 fős csoportokat a mellettünk ülőkkel, és osszuk meg a többiekkel azt, hogy mi foglalkoztat minket mostanában a leginkább, milyen érzések, változások történések jellemezték az elmúlt napjainkat és milyen kedvvel vagyunk itt.”
Üljetek vissza nagy körbe és folytassátok a beszélgetést:
„Most mindenki 1-1 mondattal, szóval ossza meg a többiekkel is, milyen hangulatban van!”
A játék feloldja a feszültséget, segít megérkezni mindenki számára, segít kilépni a tanórai keretek közül. Érezteti, hogy most valami más jön, olyan, amit nem szoktunk csinálni.
Kezdetben mindenki az evolúció legalján vegetál, mindenki amőba. A sok-sok amőba úszkál (mutatja) és mondogatja: amőba, amőba, amőba… Ha két amőba találkozik, játszanak egy kő-papír-ollót, a nyertes továbbfejlődik, azaz nyuszi lesz. A nyuszi ugrál és mondogatja: nyusz, nyusz, nyusz… Ha két nyuszi találkozik, megint játszanak egy kő-papír-ollót. A nyertes majommá lesz, a vesztes visszafejlődik amőbává. A majom majomkodva körbejár és mondogatja: mak, mak… Ha két majom találkozik, a jobbik emberré lehet, és megnyeri a játékot a másik ismét nyuszi lesz. A játéknak akkor van vége, amikor már senki nem tud játszani senkivel: csak egy-egy amőba, nyuszi, majom maradt.
Alkossunk párokat a következő gyakorlattal:
Mindenki álljon fel és rendeződjetek a keresztnevek alapján abc alapú „névsorba” (ha két embernek megegyezik a keresztneve, a vezetéknevük alapján):
Ezután leülünk párokban:
„Elindulva az első embertől, üljünk le párban és fordítsuk egymás felé a székeinket, úgy, hogy majd tudjunk ketten beszélgetni.”
Ha páratlan a létszám, vagy beállhat a csoportvezető vagy alkossatok egy 3 fős csoportot is.
Olvassátok fel az alábbi részt a Szentírásból:
„Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott.” | Ter 2, 19–20
Páros beszélgetés: az előre elrendezett párban beszélgessünk az alábbi kérdések alapján | 5-10 perc
Ezután mindenki írja fel a nevét visszafelé egy lapra (pl. János → Sonáj), és csendben gondolkodva képzelje el, hogy az az ember, aki ezt a nevet viseli, valahol messze-messze él és egy kis nép tagja. Ki is ő? Milyen? Mivel foglalkozik? Mi az álma?
Ezután alkossatok csoportokat (kb. 5-6 fő) és mindenki mesélje el azt a kis történetet, amit kitalált a fordított név viselőjéről! | 10 perc
Tartsatok egy pár perces szünetet. Mindenki mozogjon egy picit, szellőztessetek. Jelezzétek, hogy pontosan mikor ér véget a szünet, mikor folytatjátok majd a közös tevékenységet. Például 15 perc múlva.
„Mindennek van neve. A név egy hívó szó, ami előhív egy egyedi és megismételhetetlen dolgot. Ha azt mondom, hogy asztal, akkor is eszembe jut egy konkrét asztal, aminek látom a színét, elképzelem az anyagát, a tapintását, elképzelhetem, hány lába van, a környezetét és még sok más jellemzőjét. Egy ember neve is a teljes embert jelöli, magába foglalja a testét, lelkét, a gondolatait, érzéseit, akkor is, ha azokat nem ismerjük.
Ha valakinek tudjuk a nevét, meg tudjuk szólítani, meg tudjuk határozni, hogy ki ő, milyen ő. Ahogy a Szentírásban is olvassuk, az Isten a teremtést követően az emberre bízza, hogy mindennek nevet adjon. Ma is, ha valaki felfedez egy addig ismeretlen növényt vagy állatot, ha felfedez egy csillagot az égen, egyből nevet ad neki. A névadás által „birtokba” vesszük azt, amit a név jelöl. Azzal a cselekedettel, mikor azt mondom, hogy természet, vagy azt mondom, hogy teremtett világ, kifejezem azt, hogy egy bizonyos formában, birtokomban van. Ez a birtoklás felelősséggel jár.”
Apró gyakorlat: „Képzeletben keressünk egy számunkra fontos tárgyat. Lehet az a telefonunk, a tollunk, egy könyvünk, lehet az bármi… Vagy képzeljünk magunk elé valakit, aki számunkra fontos, akit becézgetünk, akinek nevet adunk… Hogyan is vagyunk ezekkel? Mit teszünk, ha valami veszélyezteti? Nem teszünk meg bármit azért, hogy vigyázunk rá, hogy ne essen bántódása?”
Nagy körben kérdezzétek meg (elég két-három válasz): Hogy is vagyunk a teremtett világgal? Felelősséget vállalok-e érte? Az életmódom hogyan hat a környezetemre?
Jó az általános kérdésfelvetés után konkrét személyeknek célozni a kérdést. Az eddigi együttlét alapján megismert nyitottabbakkal kezdve pár csöndesebb diákot is megpróbálhattok bevonni.
„Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk:
„Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”
Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.”
Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.” | Ter 1, 26–31
Fűzzetek a szentírási szakaszhoz magyarázatot, miként kapcsolódik az eddigi témához ez a szakasz és
kezdeményezzetek beszélgetést:
„Amint hallottátok Ti is, a JóIsten ránk, emberekre bízta a földet, hogy uralkodjunk rajta. Mit
gondoltok, mit
jelent az, hogy uralkodni?”
Adjatok időt, teret arra, hogy a csoport elgondolkodjon a kérdésen. Engedjétek, hogy szabadon mondjanak ötleteket! Érdemes megköszönni és megerősíteni a válaszokat.
Gyakorlatlan vagy elzárkozó csoport esetén hamar elfogyhat a ötlet, ilyenkor, folytassátok a gondolatmenetet és emeljétek ki, hogy a jó uralkodó olyan, mint egy jó király, aki felelősséggel uralkodik a népe, országa felett. Az uralkodásnak van egy olyan jelentése, hogy megőrizni és vigyázni arra, aki felett uralkodunk. Tehát a jó uralkodó nem elnyomja, hanem biztos támaszként, vezetőként jár elől és gondozza, őrzi és szereti a rábízottakat:
„Azt gondolom, hogy az uralkodásnak van egy nagyon fontos természete. A jó uralkodó olyan, mint egy jó király, aki felelősséggel uralkodik a népe, országa felett. Az uralkodásnak van egy olyan jelentése, hogy megőrizni és vigyázni arra, aki felett uralkodunk. Tehát a jó uralkodó nem elnyomja, hanem biztos támaszként, vezetőként jár elől és gondozza, őrzi és szereti a rábízottakat.
Így bízza ránk a Teremtő is az egész világot, az embertársainkkal (legyen az gazdag vagy szegény, akár ismerkük, akár nem, még akkor is, ha szeretjük, vagy nehezen jövünk ki velük), az állatokkal és növényekkel együtt. Ezért fontos feltenni a kérdést: Hogy is vagyok én a teremtett világgal kapcsolatban? Milyen kapcsolatot ápolok a teremtéssel, a természettel?”
Az alkotás során egy nagy közös képet készít a csoport. Először egyenként dolgoznak a résztvevők, majd párban, majd négyen, majd nyolcan. Természetesen, ha a létszám nem engedi meg ezt a felosztást, akkor lehet másként is. A lényeg, hogy folyamatosan bővüljön a kör.
Érdemes átgondolni, hányan lesznek egy csoportban és miként tudjátok felosztani úgy, hogy zökkenőmentesen tudjanak egyre nagyobb létszámú csoportokat alkotni.
Fontos, hogy ne mi osszuk be, hanem lépésenként találjanak egymásra az emberek az adott keretek között.
Ha több, mint 16 fő vesz részt az alkalmon lehetőleg 2 hasonló létszámú csoportban dolgozzanak külön csoportvezetővel, ha van rá lehetőség, külön helyiségben!
Az alkotás alatt érdemes zenét hallgatni. A zene kiválasztáskor figyeljetek arra, hogy könnyed, nyugtató, szöveg nélküli komolyzene legyen (pl. Ludovico Einaudi, Vivaldi – Négy évszak, Chopin – Nocturnes…)
„Mindenki keresse meg a papírját és fordítsa meg, válasszon két színt. Az egyik jelölje önmagát, a másik a teremtett világot, a természetet.
A lapon a két szín segítségével jelenítse meg a kapcsolatát a teremtett világgal. Hogyan is vagyok én benne a teremtett világban? Mennyire érzem a sajátomnak? Gondoltam-e már arra, hogy a JóIsten rám is bízta a teremtéskor a világ gondozását? Milyen érzések, gondolatok vannak most bennem? Nem kell feltétlenül formákat használni, engedjük, hogy az érzéseink vezessék az ujjainkat a papíron!
Fontos, hogy maradjunk közben csendben és ne a másikra figyeljünk, ne beszélgessünk! Legyünk egy picit egyedül az érzéseinkkel a témával kapcsolatban!”
„Mikor mindenki kész, járjunk körbe és keressünk olyan képet, ami megtetszik nekünk, ami hasonló ahhoz, amit mi festettünk, majd cellux segítségével ragasszuk össze a két lapot (lehetőleg a hátoldalukat). Majd folytatva az alkotást kapcsoljuk össze a két festményt. Nem baj, ha belefestünk a másik festményébe, de vigyázzunk, hogy ne elrontsuk a másik rajzát, hanem összekapcsoljuk a két festményt. Lehetőleg itt is csendben dolgozzunk!”
Ugyanaz a feladat, mint az előbb. Lehetőleg itt is csendben dolgozzunk!
Ugyanaz a feladat, mint az előbb. Lehetőleg itt is csendben dolgozzunk!
Itt már nagyon figyeljetek az időkre, mert minden újabb csoportbővülés legalább tíz percet jelent majd és nagyon fontos, hogy a végső imára is maradjon majd elegendő idő.
+ Ha úgy látjuk, hogy a csoport elbírja, az összes rajzot összecsatlakoztathatjuk egy nagy képpé.
A reflexió a legfontosabb része a gyakorlatnak, ilyenkor tekintünk rá, mi is történt velünk valójában, mit éreztünk, mit tapasztaltunk. Azzal, hogy megfogalmazzuk és kimondjuk elmélyül az élmény.
Üljetek vissza egy körbe, tegyétek középre az alkotást, alkotásokat.
Pár percig csak csendben nézzétek őket (akár szólhat még a zene).
Majd menjetek egy kört az alábbi kérdések alapján! Fontos, hogy mindenki megszólaljon, de nem kell nagyon reagálni egymásra. Hagyjátok, hogy mindenki elmondhassa az érzéseit, gondolatait.
Mit is tehetünk mi? Hogyan tudunk felelősséget vállalni a teremtett világért? Keressünk egy apró közös
vállalást, amire odafigyelünk a mindennapokban. Legyen az bármilyen apró, kis dolog, de mindenki számára
vállalható.
Ötletek:
Írjuk fel egy lapra a közös vállalásunkat és mindenki írja alá, majd tegyük le a gyertya mellé az imára készülve.
Olvassátok fel a következő részletet Szent Ferenc Naphimnuszából Sík Sándor fordításában. Előtte tegyétek fel az alábbi pár kérdést a szöveggel kapcsolatban: „Most fel fogok olvasni egy részt Szent Ferenc imádságából, a Naphimnuszból. Hallgassátok figyelemmel, és keressétek meg azt, ami tetszik, ami megérint, amivel leginkább tudtok azonosulni. Miután felolvastam, körbe adom a Szentírást és mindenki megoszthatja azt, amit kiemelne.”
Olvassátok lassan, sorról sorra!
„Áldott! légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk a nap,
Aki a nappalt adja és aki ránk deríti a te világosságod
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram, téged hold nénénk és minden csillaga az égnek.
Őket az égen alkotta kezed, fényesnek, drága szépnek!
Áldjon, Uram, tégedet szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
Kik által élteted minden te alkotásod.
Áldjon, Uram, téged víz húgunk,
Oly nagyon hasznos ő,
Oly drága, tiszta és alázatos!
Áldjon, Uram, tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram, tégedet minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, akik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.”
Várjatok legalább fél percet.
Majd adjátok körbe a Szentírást vagy gyertyát, vagy más tárgyat és kérjétek meg a jelenlévőket, hogy osszák meg azt, ami megfogta őket az imából, legyen az egy szó, egy kép vagy bármi:
Most körbe adom ez a gyertyát/tárgyat, és mindenkinek lehetősége van hangosan is kimondania azt, ami megfogta az imában! Itt van köztünk a Jóisten, neki mondjuk most ezeket.
Kezdjétek ti a kört példát mutatva, majd adjátok tovább a tárgyat a körben mellettetek ülőnek.
Zárásként az egész alkalomra reflektálunk. Fontos, hogy itt már csak nagyon röviden tesszük ezt, hiszen feltehetőleg mindenki fáradt már:
Mielőtt befejezzük most a közös munkát, tartunk egy nagyon rövid szünetet, és közben mindenki keressen egy szót, ami kifejezi azt, ahogy itt és most van.
Kezdjétek ti a kört, és adjátok tovább a szót valakinek!
A közös alkotásokat őrizzük meg, helyezzük ki az osztályban, hogy tárgyi emléke is legyen az alkalomnak.